A tűzvédelmi szakvizsga azt bizonyítja, hogy az elméleti tudás mellett hasznos gyakorlati ismereteket is szerzett a bizonyítvány tulajdonosa, és baj esetén sem esik kétségbe, hanem el tudja látni a feladatát. Nézzük, szüksége van-e rá önnek is, és ha igen, hogyan, milyen feltételekkel szerezheti meg.
Nekem is kell tűzvédelmi szakvizsga?
Magyarországon összesen 16 olyan foglalkozás létezik, amely tűzvédelmi szempontból kiemelt jelentőséggel bír, így a tevékenység végzéséhez tűzvédelmi szakvizsga meglétét írja elő a Belügyminisztérium rendelete. Ha nem tudja biztosan, hogy szüksége van-e rá, akkor pillantson rá a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet 1. mellékletére, ahol részletesen fel vannak sorolva, hogy milyen foglalkozási ágakban, és munkakörök szerinti tevékenységekben kötelező a képesítés megszerzése. De nézzük a teljes listát:
Amennyiben az Ön, vagy a munkavállalóinak foglalkozási köre is szerepel a fentebb felsoroltak között, a bizonyítvány megszerzése nem kívánságműsor, hanem kötelező. Mivel az előző években többször is változott a követelmény, érdemes szemmel tartani a frissülő jogszabályt.
A munkát irányítónak is!
Tudta, hogy akkor is szüksége van a tűzvédelmi szakvizsga letételére, ha a foglalkozása alapján ugyan közvetlenül nem lenne erre köteles, de olyan személy irányítását végzi, akinek viszont igen? Ilyenkor építésvezetőként, csoportvezetőként, esetleg cégvezetőként is bizonyítványt kell szereznie.
Mi történik a vizsgát megelőző tanfolyamon?
A tűzvédelmi szakvizsgán mindig a legaktuálisabb tűzvédelmi előírások és jogszabályok szerepelnek. Ezek a felkészítő tanfolyam nélkül nem biztos, hogy első olvasásra érthetőek, pláne nem mondható el, hogy szakszerűen lehetne teljesíteni őket.
A tanfolyam előtti napokban minden jelentkező e-mailben oktatási segédanyagot kap, és biztos lehet benne, hogy az igazodik a szakvizsga típusához, törzsanyagához. A felkészült előadóknak köszönhetően az oktatáson szakszerű és aktuális ismereteket sajátíthat el mindenki. Kötelező rajta részt venni, mivel csak így nyílik mód az azt követő szakvizsga teljesítésére.
A vizsga menete
A vizsga egy 30 kérdéses írásbeli tesztlap kitöltéséből áll. A kérdésekhez 3-3 válaszlehetőség tartozik, melyek közül a vizsgázónak ki kell választania a megfelelő választ.
Amennyiben a tesztlap kitöltésével 90%-ot meghaladó értékelést kap, akkor a vizsga sikeresnek minősül. Amennyiben azonban az értékelés 50% alatti, a vizsgát sikertelennek kell elkönyvelni. Ha 50-89% közötti, akkor a vizsgázónak egy egyszerű szóbeli kiegészítést kell tennie.
Mi bizonyítja a tűzvédelmi szakvizsga sikeres letételét?
Egyszerű a válasz: a kézhez kapott tűzvédelmi szakvizsga bizonyítvány, mely egyedi nyilvántartási számmal bekerül a hatóság adatbázisába is. A sikeres szakvizsgáról szóló bizonyítvány a megszerzés napjától számított 5 évig érvényes.
Hogy ne történjen baj!
Ne higgye, hogy titokban lehet tartani a tűzvédelmi szakvizsga hiányát! A baj bármikor megtörténhet, és ugyan egy tűzesetig nem biztos, hogy fény derül a turpisságra, azaz a hiányzó papírra, de ekkor már súlyos következményei lesznek.
Emellett a tűzvédelmi szakvizsgához kötött munkaköröket a Katasztrófavédelem rendszeresen ellenőrzi. Ha az derül ki az ellenőrzés során, hogy az adott dolgozó nem végzi megfelelően a munkáját, akkor a tűzvédelmi hatóság a bizonyítványt bevonhatja, és tűzvédelmi bírság kiszabása mellett újra vizsgára kötelezheti a dolgozót. Az új bizonyítvány megszerzésének időpontjáig a munkavállaló nem dolgozhat az adott munkakörben.